Előfordulhat, hogy egy nyelvtanfolyam elvégzése után külföldre utazunk, ahol aztán kiderül, hogy nagyon nem úgy beszélnek, mint mi. Igaz, még el tudjuk mondani a nyelvtanfolyamon megtanult kész mondatokat, tudunk étteremben rendelni, és meg tudjuk kérdezni hogy merre van a szálloda, de amint egy helyi lakos spontán megnyilvánul, vége a kommunikációnak, mert egyszerűen nem értjük, amit mond.

Nem érdemes megtanítani a diáknak, hogy különféle helyzetekben hogyan fogalmazzon, mert ez olyan mintha megmondanánk neki, hogy mit gondoljon. Amikor beszélünk, őszintén szeretnénk megnyilvánulni, és nem azért, hogy egy megtanult szerepet játsszunk: valójában egy gondolat kifejezése éppen annyira sokféleképpen megtörténhet, ahány pillanat van. Tehát nincs két egyforma ember, vagy beszéd. Csak szubjektum.

A beszéd épp oly sokféle, mint maga az ember, ezért ha a kommunikáció verbális részét szabad pályára tesszük, és nem adunk neki több szerepet a kelleténél, akkor elhelyezkedik személyiségünkben, és kezesbáránnyá válik.