Zenés hely, jó hangulat, sok ember, a zenekar játszik. A hangerő emelkedik, amitől beszélgetőpartnerünket egyre kevésbé halljuk és értjük. A beszélgetés mégis folytatódik, sőt, valahogy egyre inkább, annak ellenére hogy a szövegértés egyre hézagosabb. Nézzük a társunk szemét, visszakérdezni felesleges, mivel a testbeszéd, a kellemes hangulattal együtt egyre inkább előtérbe kerül. Már csak szófoszlányokat értünk, de ezekre még mindig lehet valamit reagálni. Kétségkívül megy tehát az intenzív kommunikáció. Ez a groteszk, de nagyon ismerős helyzet bizonyítja, hogy a kommunikáció verbális/informatív része sokszor nem is annyira fontos, mint gondoljuk. Egyes területeken, például egy előadás megtartásakor, tudományos területen, vagy rádióbemondók esetében ez kevésbé elképzelhető, ám gyorsan hozzá kell tenni, hogy a kommunikáció szellemi része ezekben az esetekben is alapvetően fontos.

A beszédet a kommunikációtól tehát nem lehet elválasztani, azonban a hagyományos nyelvoktatásban a legtöbbször csak beszédet tanítanak. Ennek pedig az lehet az eredménye, hogy a tanulók később angol tudásukat nem tudják összekapcsolni az egyéniségükkel.