Zenés hely, sok ember, jó hangulat. A zenekar játszik, a hangerő emelkedik. Egy asztalnál ülünk, és a partnerünket egyre kevésbé értjük. A beszélgetés mégis folytatódik – sőt, egyre jobban elmélyül, pedig a szövegértés a zaj miatt egyre hézagosabb. Közben figyeljük egymás szemét, és visszakérdezni felesleges, mert a hangulat és a testbeszéd fokozatosan átveszi az irányítást. Annyira, hogy a kommunikáció akkor is tökéletesen működik, amikor már csak szófoszlányokat értünk.

Az ilyen helyzet talán mindenkinek ismerős, és jól mutatja, hogy a kommunikáció verbális, információközlő része sokszor nem is olyan fontos, mint gondoljuk. Bizonyos területeken, például beszédeknél, előadásoknál, a tudományos kommunikációban, vagy akár a rádió- és tévéműsorokban ez kevésbé érvényes. Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a kommunikáció szellemi és emberi oldala ezekben az esetekben is lényeges.

A beszédet és a kommunikációt tehát nem lehet elválasztani egymástól. Mégis, a hagyományos nyelvoktatás gyakran csak a beszéd verbális részére fókuszál. Ennek következménye, hogy a diák a megszerzett nyelvtudását nem tudja összekapcsolni a saját személyiségével.